Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sherlock Holmes - egy lassított fegyverarzenál

A mai nap néztem meg a moziban a címben említett filmet. Nem a történetet fogom elmondani, hanem a szubjektí véleményemet. 

Nekem már az első rész se tetsztett annyira -persze azért 2-szer láttam, és jókat nevettem rajta-, mert szerintem a könyv és az eddigi Holmes sorozatokknap egy nagy pofon. Egy majdnem nőcsábász pojáca hihetetlen lassítási és verekedési tudással, abnormálisan jó szemmel, egy S.W.A.T.-os által is megirigyelt fegyverhasználati képesságekkel megáldott geyén ez a Holmes. Barátja és munkatérsa, Dr. Wattson viszont meglepően hasonlít az eredetiben megírthoz, annyi kitétellel, hogy például pofonvágja vagy (első rész), vagy elkezdi fojtogatni egy vasútkocsiban kisebbfajta incidensek miatt. (Ez azt jelenti, hogy a hidegvérű, jómodorú, Siragyuramisten Holmes lazán kilöki a vonatból a barátja nejét...)

A film nem nyomozásról szól, hanem arról, hogyan mennek Londonból egy német kisvárosba. Tehát köze sincs az eredeti szándékhoz, mellékesen nyomoznak. Állandóan lövöldöznek. És mint Superman, vagy inkább Iron man (hisz maradjunk háznál) kikerüli a golyókat, úgy kerüli ki ő és a "bandája" egy erdőben 8-10 ember gépfegyvereit. 

Nekem rossz tapasztalataim voltak a filmmel kapcsolatban, hiszen én a régiekben nőttem fel. Viszont ha egy vidám, akcóval és humorral dúsított filmet szertne megnézni, ajánlom!

0 Tovább

2012 a mozi éve lesz!

Elmúlt a karácsony, jön a szilveszter. Új élet, gyerekeknek új füzet, felnőtteknek új fogadalmak, mozirajongóknak új filmek...

Mit várhatunk a 2012-es filmektől? Vegyük közelebbről szemügyre az első félévet! Rövid ismertető a sikeresnek igérkezőkről.


1.) Loosies

Egy fiatal New-yorki zsebtolvajról szól a történet, aki egyéjszakás kalandban összejön egy nővel, aki tudatja felé hogy terhes lett és a gyerek az övé. A srácnak választani kell hogy folytatja-e a gyors és szabad életstílusát vagy pedig felelősséget vállal a tetteiért. a

Rendező:  Michael Corrente

Premier: 2012 január 4 (Amerika)

Trailer: itt



2.) Red Tails

1944. Tombol a II. világháború, a tét az egész szabad világ. A Tuskegee kisérleti program fekete repülőgéppilótái egyszerre két fronton is háborút viselnek: az ellenség, és a katonaságon belül kiéleződött diszkrimináció ellen. A faji előítéletek már régóta keserítik a Martin Easy Julian (Nate Parker) életét, akinek csapata tehetségük ellenére szinte alig kerül gépközelbe. Pilótái másodosztályú gépekkel, kizárólag alacsony prioritású küldetéseket kapnak, ám egy nap elérkezik a lehetőség, amikor megmutathatják, mire képesek…

Rendező: Anthony Hemingway

Premier: 2012 január 20

Trailer: itt



3.)Chronicle

Dokumentarista stílusban készült, és bemutatja, amint 3 fiatal talál valamit az erdőben. Nem sokkal később folyamatosan erősödő szuperképességeik lesznek. Eleinte csak hülyülnek vele, de aztán egy egyikükben felmerül, hogy ezt lehet rosszra is használni.

Rendező: Josh Trank

Premier: 2012 Február 3

Trailer: itt



4.) Safe House

Tobin Frost csaknem egy évtizeden át sikeresen bujkált üldözői elől. A CIA egyik legjobb ügynöke, a volt hírszerzőtiszt katonai információkat adott el mindenkinek, akinek volt elég pénze. Titkokat árusított ki Észak-Koreának, terrorista sejteket segített, felmérhetetlen károkat okozott az Egyesült Államoknak. És most visszatért a rezervátumba, egy titokkal.

Rendező: Daniel Espinosa

Premier: 2012 február 10

Trailer: itt


5.) Dorothi of Oz

A Dorothy of Oz amolyan folytatásként funkcionálna, a történet szerint Óz nagy bajban van és csak Dorothy segíthet rajta. A lány és kutyája, Toto visszatér Óz birodalmába, ahol újra találkozik régi barátaival, az oroszlánnal, a madárijesztővel és a bádogemberrel. Együtt kell megállítaniuk Jestert, aki megszerezte a gonosz nyugati boszorkány varázspálcáját és annak segítségével az embereket bábokká változtatja és még az a veszély is fennáll, hogy elpusztítja a sárgaköves utat.  Dorothynak ráadásul egy olyan barlangon  kell keresztülmenni, amely tele van éhes sárkányokkal.

Rendező: Dan St. Pierre

Premier: 2012 áprilisa



6.) Men in Black III

A legendás mosolyú K ügynök 2012 május 25-én tér vissza a mozikba, természetesen Will Smith trsaságában, aki a trailer tanúsága szerint 120 százalékkal lazább, mint a második részben, ha ez egyáltalán lehetséges. A film időutazós sztori lesz, amiben az ifjú K-t az elmúlt négy évben újra felfedezett Josh Brolin alakítja majd (az időset meg továbbra is Tommy Lee Jones), és szerepel benne egy rakás emberjelmezes idegen lény és Emma Thompson is.

Rendező: Barry Sonnenfeld

Premier: 2012 május 25

Trailer: itt

Tényleg elég ígéretesnek tűnnek ezek a filmek, és ez még csak az eső félév! Ha még többet szeretnél megtudni a 2012-es filmekről, látogasd meg ezt az oldalt: katt

Kezdek komolyan gondolkozni egy mozibérleten! :)

0 Tovább

Csapó

blogavatar

A filmblog

Utolsó kommentek